Ezt tedd, ha nem szeretnéd, hogy gyermeked végigüvöltse a repülőutat

Még egy felnőttnek is nehezére esik sokszor elütni az időt a repülőgépen, nemhogy egy pár éves kisgyereknek. Mihez kezdjünk nyafogó gyerekünkkel a repülőgépen? Mutatunk pár tippet, amelyek tényleg segítenek.

 

Elöljáróban elmondanánk, hogy a gyerekek nem feltétlenül azért bőgik végig az utat, mert idegesíteni akarnak: sokszor csak így jön ki rajtuk a feszültség, amit a szokatlan tevékenység okoz. A gyerekek többsége ugyanis nem egy gyakorlott utazó, pláne nem találkoznak sűrűn repülőgépekkel. Így hát emiatt könnyebben elszakad náluk a cérna.

 

Nyugalom a nyafogás nélküli repülés titka

Mivel a gyerkőcök nagyszerűen utánoznak bennünket felnőtteket, bizony rájuk ragadhat a készülődés alatti nyugtalanságunk, és a repüléstől való félelmünk is. A megoldás: önmérséklet, időben elkezdett pakolás, és relaxáció.

 

Sokat segíthetsz a gyermeknek, ha együtt készülődtök a nagy utazásra. Biztosan élvezni fogja, ha saját maga pakolhatja be a kisbőröndjét. Mi már 3 éves kortól ajánljuk ezt a megoldást, hiszen a gyermekek komolyan veszik ezt a feladatot, és így már a bepakolás is sima ügy. A görgős bőröndöt ráadásul ő maga is előszeretettel tudja húzni.

Tippek:

  • a kispárna és a mini takaró is segít abban, hogy kényelmesebben érezze magát
  • a cipőjét nyugodtan vedd le, így legalább nem zsibbad el a lába
  • hagyj jóval több időt repülőtérre vezető útra, a becsekkolásra, és a terminálhoz vezető útra, mint szerinted kellene, így biztosan nem fogtok idegeskedni

 

Unalomról szó sem lehet! 

Tedd élvezetessé számára az utat.

Minél több olyan dolgot pakolsz be, amivel szeret foglalkozni, annál nyugodtabb útra számolhatsz. A felszerelés részét képezhetik a következők: tablet, színező, képeskönyv, matricás füzet, könyv, film, mágneses rajztábla, hangoskönyv, stb. 

Tipp: A gyerkőc általában a saját babaülésén érzi magát a legbiztonságosabban. Ha a légitársaságnak nincs saját, vigyél neki te, de vigyázz rá, hogy ne legyen 40 cm-nél szélesebb, mert csak ezeket lehet biztonságosan beszerelni.

 

Mutasd be neki, hogy mekkora kaland!

Mesélj neki arról, hogyan száll fel a repülőgép, mondd el neki, hogy mi micsoda a repülőtéren és a repülőgépen. Ha szerencsétek van, akár még a pilótafülkébe is bejuthat.

About author

Hozzászólás írása