Kínai negyed, New York látnivalók

Kínai negyed

Kínai negyed

Az Egyesült Államokban számos kínai negyed található, melyek, ahogyan nevük is mutatja, a kínai lakosság által lakott városrészeket jelölik. A két legnagyobb ilyen negyed New Yorkban és San Francisoban van. New York City közigazgatási határain belül legalább hat kínai negyed található, illetve hét, ha a Queens-ben található Coronát is beleszámítjuk. Ezekben több százezer ember él.

A városban már legalább az 1870-es évektől kezdve él egy kisebb kínai kolónia, amely az amerikai jólét után sóvárgó bevándorlókból állt. Ekkor a New York-i kínaiak száma még csak néhány százra volt tehető. Egészen az 1940-es évekig nem is indult meg a nagyobb bevándorlási hullám. A város kínai lakossága azóta is töretlenül növekszik, hol kisebb, hol nagyobb mértékben.

A legnagyobb – egyben a legrégebbi – a város és egyben az egész nyugati világ kínai kolóniái közül a manhattani kínai negyed. A becslések szerint 90-100 ezer kínai lakja. A Lower East Side és Little Italy között található, a 2000-es évtizedben azonban East Harlemben is létrejött egy egyre nagyobb számú kínai közösség.

A kínai negyed, eredeti nevén Chinatown a turisták igen kedvelt célpontja, mivel a kínai, ázsiai kultúra szinte minden eleme megtalálható ebben a színes, nyüzsgő városrészben. Üzletek, boltok, éttermek, történelmi és kulturális látványosságok garmadája várja azokat, akik kíváncsiak arra, hogyan teremtették újra otthonukat az Államokba áttelepült kínaiak.

 

?!