Ryanair fapados légitársaság

Ryanair fapados légitársaság

A Ryanair a világ egyik legnagyobb fapados légitársasága. Napi szinten több, mint 1 400 járatot indít, 44 bázis repülőtérről 160 városba, ami 27 országot ölel fel. A Ryanair csak Boeing 737-800-as gépeket használ, ebből jelenleg 250 darab van a fapados légitársaságnak, amit folyamatosan bővít. A Ryanair fapados légitársaság jelenleg 8 000 főt foglalkoztat, és valamivel több mint 73 millió utast szállított 2010-ben.

 

A Ryanairt a Ryan család alapította 1985-ben. Az első járatuk egy 15 férőhelyes repülőgéppel az Írország délkeleti részén fekvő Waterford-ból Londonba járt.

 

1986-ban a Ryanair megkapta az engedélyt, hogy Dublin és London között is szállíthasson utasokat. A alacsony ~100 font kötüli árral erősen megszorongatta mind az Aer Lingust, mind a British Airways-t. 1986-ra elérik a ~80 ezres éves utas számot.

 

1987-ben beszerzik a román Tarom-tól az első sugárhajtású repülőgépüket, és kiterjesztik az útvonalaikat, az így az éves utasforgalmuk már 300 ezer fölé nőtt.

 

A további években folyamatosan bővítették a flottájukat. 1990-re a nagy árverseny miatt már 20 millió font vesztesége volt a Ryanair fapados légitársaságnak, amit a tulajdonosok megfinanszíroztak, de ezzel egy időben át is alakították a céget, és lemásolták a Southwest Airlines fapados modelljét, így a Ryanair lesz a legolcsóbb európai légitársaság és az első fapados légitársaság Európában. Ebben az évben már közel 750 ezer utast szállítottak.

 

A folyamatos bővítésnek köszönhetően 1993-ban már egy millió fölötti az éves utas számuk, amit 2 év alatt meg is dupláznak, illetve a Ryanair fapados légitársaság megelőzi az Aer Lingust és a British Airways-t is forgalomban a London-Dublin útvonalon.

 

1999-ben már 5 millió felett volt a Ryanair éves utasforgalma és a foglalkoztatottak száma is 1000 fölé nőtt a cégben.

 

2000-ben indul el weboldaluk, ami további növekedést hoz, folyamatosan bővítik az úti célokat és a flottát, így 2002-re elérik a 15 milliós éves utas számot, amit 3 év alatt meg is dupláznak.

 

2006-ban megveszik a századik Boeing 737-800-as gépüket és az utasforgalmukat 40 millió fölé emelik. A következő években 10% körüli utas szám növekedéseket érnek el, így 2010-ben az utasforgalmuk 73 millió volt.

Ryanair menetrend

Ryanair fapados légitársaság értékeléseinek átlaga:

Kattintson ide értékelés hozzáadásához


Értékelés
* Kötelező megadni

Ryanair fapados légitársaság SKU UPC Model

2013. Március 11-én, 22-kor törölte a járatot. Bizonytalanságban hagyott! Hazajutásunkat magunknak köszönthetjük...több Magyar társammal e

2013.03.26. értékelte: Magdolna Kardos

2013. Március 11-én, 22-kor törölte a járatot. Bizonytalanságban hagyott! Hazajutásunkat magunknak köszönthetjük...több Magyar társammal együtt!! A mai napig nem tudjuk mi okból?? Soha többet velük!


Egy igazi átver?s légitársaság! Törölték március 11-én a Római járatunkat Budapestre, abszolút magunkra hagytak minden segítség nélkül

2013.03.13. értékelte: Bimba

Egy igazi átver?s légitársaság! Törölték március 11-én a Római járatunkat Budapestre, abszolút magunkra hagytak minden segítség nélkül és nem védték be a vissza út foglalásainkat Budapestre, saját öner?nkb?l kellett haza utazni saját önköltségre!!!!!!!!


Londonból szerettünk volna egy 4 éves gyermekkel visszautazni Budapestre és a beszállás befejezése elött 10 percel értünk a kapuhoz ahol kö

2013.01.22. értékelte: marzipan

Londonból szerettünk volna egy 4 éves gyermekkel visszautazni Budapestre és a beszállás befejezése elött 10 percel értünk a kapuhoz ahol közölte velünk az ott szolgálatot teljesít? hölgy, hogy már nem szállhatunk fel a gépre mert akkor neki új utaslistát kell kinyomtatnia. A gépünk pedig ott állt a bejárattól pár tíz méterre, még a lépcs? is elötte volt !
Nekünk ez a felszállás megtagadás közel 100 EFt-unkba került , mert új beszállójegyeket kellett megvásárolnunk és arról nem is beszélve, hogy a kisgyermekkel egy egész éjszakát a hideg terminálba kellett eltöltenünk. Meggondoljuk, hogy mégegyszer ?ket válasszuk utazásainkhoz !!!! Lehet, hogy egyedi esetr?l van szó, de
negatív tapasztalatot szereztünk a légitársaságról !!!!


Tök jó ............................

2012.09.08. értékelte: zolcsi

Tök jó ............................


Többször utaztunk már a légitársasággal. Csodát nem kell várni annyi pénzért, amennyibe a jegy került. Voltak késések, és igen, a súlyh

2012.08.09. értékelte: RaMari

Többször utaztunk már a légitársasággal. Csodát nem kell várni annyi pénzért, amennyibe a jegy került. Voltak késések, és igen, a súlyhatárokat be kell tartani. Ha több cuccunk van, veszünk külön poggyászjegyet. ?sszel is velük megyünk Londonba.


Tökéletesen elégedett voltam a kiszolgálással, említésre méltó a dublini személyzet segít?készsége.

2012.08.08. értékelte: éva

Tökéletesen elégedett voltam a kiszolgálással, említésre méltó a dublini személyzet segít?készsége.


A személyzet nem volt túl udvarias, ráadásul nem tudtak semmir?l semmit. Minden poggyászt külön lemértek, ami egy picit hosszadalmas volt. Ett

2012.07.23. értékelte: gizmo

A személyzet nem volt túl udvarias, ráadásul nem tudtak semmir?l semmit. Minden poggyászt külön lemértek, ami egy picit hosszadalmas volt. Ett?l eltekintve, meg a késést?l, kb azt kaptuk, amire számítottunk, csak éppen elég rosszra számítottunk. érdemes odafigyelni a poggyászok méretére és súlyára, mert, ha a check-innél derül ki, hogy nagyobb, akkor súlyos pénzt kell fizetni a Ryanairnek...


2.6 5.0 7 7 2013. Március 11-én, 22-kor törölte a járatot. Bizonytalanságban hagyott! Hazajutásunkat magunknak köszönthetjük...több Magyar társammal együtt!! A mai napig nem tudju Ryanair fapados légitársaság

Comments are closed.

Web Analytics

Clicky